Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A HOLDHÓNAP NAPJAI

 

 

A HOLDHÓNAP NAPJAI

 

   Egy holdhónap rövidebb a nap szerinti hónapnál, 29,53 földi napból áll. Ez 29 vagy 30 holdnapnak felel meg, de a holdnapok nem egyfoma időtartamúak.

   A holdnap alatt a két egymást követő holdkelte között eltelt időt értjük. Ez alól kivételt képez az első holdnap, mely minden esetben újholdkor kezdődik és az azt követő holdkeltéig tart. Mivel az újhold  többnyire nem esik egybe a holdkeltével az első holdnap nagyon rövid idejű is lehet.

   Az előzőekből adódik, hogy a holdhónap vagy 29 vagy pedig 30 holdnapból áll. Ezek aránya nagyjából 50-50%. A harmicadik holdnap szintén lehet nagyon rövid, mivel az nem a következő holdkeltéig tart, hanem az újhold pillanatáig. Mindez két holdkelte között megtörténhet. Az összes közbenső holdnap már nagyjából azonos időtartamú.

 
1. Holdnap - szimbóluma a mécses
A lélek tűz által történő megtisztításának napja. A nap sugarai elhamvasztják a lélekben felgyülemlett gonoszságot. Minden negatív szituációt és sérelmet úgy kell tekinteni, mint a tanulás lehetőségét.
Ha ezen a napon semmilyen sérelmet nem tudunk felidézni, akkor ez nagyon kedvező jel arra vonatkozóan, hogy lelkünk tisztulásában eredményeket könyvelhetünk el. Ha ezen az úton haladunk, akkor lelkünk egyre tisztábbá válik, és az életet nem a múltbeli sérelmeink alapján értelmezzük, és mások jó szándékában sohasem fogunk kételkedni. Életünk egyre örömtelibbé válik és a negatív helyzetek nem mozdítanak ki egyensúlyunkból.
Az 1. holdnapon mindenképpen foglalkozzunk önmagunk mentális tisztításával. Ehhez legjobbak a megfelelő légzőgyakorlatok, de nagyon jó az is, ha tűz előtt ülve meditálunk. Legjobb egy kandalló elé telepedni, de megteszi egy gyertyaláng is. Az ily módon megtisztított mentális modellt is felépítünk önmagunk számára, ami a teljes holdhónapon keresztül kísér majd bennünket.
Az 1. holdnapon született emberek között sokan vannak, akik olyan intenzív tudat alatti mentális munkát végeznek egész életük folyamán, melynek eredményeként gondolatuk teremtőereje sokkalta hatékonyabb másokénál.
 
2. Holdnap – szimbóluma a bőségszaru
A szükséges és a szükségtelen megismerésének napja. Olyan információ birtokába kerülhetünk ezen a napon, ami az egész holdhónapban hasznos lehet számunkra. Testünkben sűrűvé válik majd elég mindaz, amire nincs szükségünk, elősegítve a megtisztulási folyamatot. Tehát ahogy testünket érezzük ezen a napon, úgy következtethetünk arra, hogy gondolataink helyesek vagy helytelenek.
A 2. holdnapon érdemes minden nagyobb lefutású dologba (testedzés, diéta, tanulás stb.) kezdeni, mert a siker szinte garantált. Legyünk ma bőkezűek, önzetlenek és mértéktartóak. A mohóság és a falánkság nagyon nem javasolt, mert követ és ízületi problémákat eredményezhet. Szaunázzunk és együnk kását, mert ez az egyik legjobb salaktalanító.
A 2. holdnapon született emberek között gyakran találhatók olyanok, akik a “mindenből sokat” elvet követik. Ily módon például nagyon sokat esznek, de ebből nincs problémájuk, mivel náluk a tisztulási folyamat állandó.
 
3. Holdnap – szimbóluma a párduc
Az asztrális küzdelem napja. Míg az első két holdnapon a test és a lélek tisztítása történt meg, addig a harmadik nap az asztrális tisztításé. Az asztrális szintű tisztítás eredményeként energetikai védelmet alakítunk ki, ami nemcsak a harcművészetek szempontjából lehet fontos.
Ezen a napon mozgassuk meg jól az ízületeinket, mert ezeknek energetikai szempontból kiemelt szerepük van. Gyúrjuk át, húzogassuk meg az ujjainkat, mozgassuk meg a vállunkat és végtagjainkat, mert az ízületek kötöttsége nemcsak energetikai blokkokat jelent, hanem érzelmi életünkre is káros kihatással van. Az egész testünkre nagyon jó hatással van, ha alaposan átdörzsöljük a fülünket és a nyakunkat. A harcművészetek gyakorlására ideális nap. Ha a 3. holdnapon kifolyt olajat látunk, az annak jele, hogy nem rendelkezünk kellő energiával. Fémöntéssel ezen a napon ne foglalkozzunk, de vágóeszközök élezésével se.
Azoknak az embereknek, akik a 3. holdnapon születtek, mindenképpen meg kell tanulniuk, hogyan dolgozzanak az asztrális energiákkal. Érzelmi állapotukkal ugyanis képesek másoknak sok kellemetlenséget okozni, ami végső soron önmagukra hat vissza.
 
4. Holdnap - szimbóluma a tudás fája
A jó és a rossz szétválasztásának napja. A jó és a rossz szétválasztása három szinten zajlik: a gondolatok, a szavak és a tettek szintjén. Ezek mindegyikére figyelemmel kell lenni a 4. holdnapon. Különösen erősen érvényesül a szó mágiája.
Ezen a napon lehetőleg ne legyünk egyedül és a családunktól távol. Kellően át nem gondolt kérdésekben ne hozzunk döntést. Ne szakítsunk le virágot és fát se vágjunk ki. Ha megtehetjük, tegyünk egy kis erdei sétát, vagy ültessünk fát (vagy valamilyen növényt). Jó, ha ezen a napon felelevenítjük a tradíciókat.
A 4. holdnapon született emberek többnyire eredendően rendelkeznek olyan energetikai adottságokkal, melyek révén a szó mágiája náluk nagyon hatékonyan érvényesül. Náluk minden kimondott szónak nagy súlya van, ezért sokszor célszerű hallgatniuk.
 
5. Holdnap – szimbóluma az unikornis
A lélek és a testi táplálék alkímiájának napja, amikor az elfogyasztott élelem közvetlenül asztrális energiává alakul át. Lehetőségünk van arra, hogy a mai napon elfogyasztott táplálék az egész holdhónapra elegendő energiát képezzen.
Ezen a napon világosan láthatjuk, hogy mi vagy ki szolgálja a fejlődésünket, illetve gátolja azt. Figyeljünk a hozzánk eljutó információkra, mert azok fontos támpontokat tartalmazhatnak.
Az 5. holdnapon nem tanácsos böjtölni, még a diétát sem kell szigorúan venni. Mindenképpen étkezzünk bőségesen, de ne együk túl magunkat. A piaci vásárlásnál hallgassunk az ösztöneinkre, vegyük meg, ami azonnal kínáltatja magát. Magvakat, savanyú káposztát és gombát azonban nem javasolt ma fogyasztani, ám a friss tej, a túró és a méz ilyenkor nagyon hasznos eledel. Aki szeret átgondolt döntéseket hozni, annak ez a nap alkalmas arra, hogy megtervezze az életében éppen előtte álló változásokat.
Az 5. holdnapon születik a legtöbb lovag és mágus, sőt a szent emberek többsége is. Ők nagyon sokat esznek, miközben igényesek az ételekre, mivel azt közvetlenül asztrális energiává alakítják.
 
6.Holdnap – szimbóluma a daru
A kozmikus energia szavak által történő felvételének napja. A mentális tisztítás, a hangterápia, továbbá a kapcsolatok kiépítése és erősítése számára nagyon kedvező nap.
A 6. holdnapon célszerű füstölőt gyújtani és légző gyakorlatokat végezni. Figyeljünk a hozzánk eljutó hangokra, és kerüljük a számunkra kellemetlen zajokat. Ha harangszót hallunk, az kedvező jel a kozmikus energiák jelenlétére. Ha cseng a fülünk, akkor ez azt jelenti, hogy alkalmasak vagyunk az égi energiák befogadására. Ha valamilyen fiatalító kúrát terveztünk, akkor annak elkezdésére ez a nap a legmegfelelőbb. Szemléljük a felhőket és figyeljük meg formájukat, mert azok nagyon sok, bennünket leginkább foglalkoztató kérdésre tartalmazzák a választ. Minden, ajkunkat elhagyó hangot és szót jó gondolatok kísérjenek ezen a napon. Keressük a kellemes emberek társaságát.
A 6. holdnapon született emberek szavaikban eredendően hordozzák a kozmikus energiákat, ezért érdemes odafigyelniük, mit mondanak.
 
7. Holdnap – szimbóluma a jogar
A természet szelleme és az elemek munkálkodásának napja. Az esetleges provokációk napja. Ezen a napon provokációnak vagyunk kitéve, s többek között éppen ezért beszéljünk minél kevesebbet. Minden kimondott szó valósággá válik.
A hazugság mindig megbosszulja magát, különösen az, amit ezen a napon elkövetünk. Csakis az igazat mondjuk, és kívánjunk bátran jót mindenkinek. Imáink is biztos meghallgatást nyernek. Szárnyas húst és tojást ne együnk. Ha valamilyen edényünk összetörik, az nem jó jel. Papírt ne tépjünk szét ezen a napon és fogat sem ajánlatos húzatni.
A 7. holdnapon született emberek között sokan vannak, akik eredendően képesek együttműködni a természet szellemével. Némelyikük mágus vagy szent ember.
 
8. Holdnap – szimbóluma a főnix
Ezen a napon zajlik a szervezetben az a biokémiai átalakulás, melynek eredményeként az első hét holdnap munkájának hozadéka végleges formát ölt. Ezen a napon nagyon óvatosan bánjunk a tűzzel. A bűnbánatra és a megbocsátásra legmegfelelőbb nap.
Gondoljuk át eddigi életünket, emlékezzünk a múltra. Szimbolikusan dobjunk tűzbe minden kellemetlenséget, sikertelenséget, bajt, nemkívánatos cselekedetet és rossz gondolatot. A spontán cselekedeteinket ne korlátozzuk ezen a napon. Böjtölésre is kiváló nap, de ha nem ezt tesszük, akkor magvakat és gabonaféléket fogyasszunk, illetve halat. Nagyon alkalmas ez a nap különböző gyógyszerek készítésére.
A 8. holdnapon napvilágot látott emberek született alkimisták, náluk automatikusan zajlik a formaalakító biokémiai folyamat. Folyamatosan „elpusztulnak” és rögtön újjá is születnek, akárcsak a főnix.
 
9. Holdnap – szimbóluma a denevér
A holdhónap első sátáni napja. Az illúzió, a megtévesztés, a becsapás, a csábítás és a megrontás fekete napja. A tiszta embernek azonban nincs mitől félnie, mert az ilyen szándékot és veszélyt hamar felfedezi.
Legyünk nyugodtak ezen a napon, szépen, csendben folytassuk azt, amit elkezdünk. Érzelmeinket ne nyilvánítsuk ki, ne próbáljunk senkit se meggyőzni. Új dologba ne vágjunk bele. Tekintsünk vissza a múltba, ahová anyai vonalon a nagymamán át vezet az út. Különös tisztelettel járjuk be ezt az utat, megemlékezve anyánk, nagymamánk intelmeiről és tanácsairól. Rontáslevételre alkalmas nap. Tükörbe lehetőleg ne sokat nézzünk. Húst, gombát ne együnk és alkoholt se fogyasszunk. Az álmainknak nem kell hinnünk ezen a napon, azok amúgy is gyötrelmesek és rémisztőek lehetnek.
A 9. holdnapon született embereknek állandó tisztítást kell végezniük önmagukon és lakókörnyezetükben is, mert bizonytalan energetikai állapotokat hoztak magukkal. Ahhoz, hogy ez a tisztítási folyamat tudatalattivá váljon, legalább 3 hónapig a holdnaptár ajánlásai alapján kell élniük. Aktív tevékenységet a keddi napokon, pihenést pénteken, energiafeltöltést pedig vasárnap célszerű végezniük.
 
10. Holdnap – szimbóluma a szökőkút
A karmikus emlékezet működésbe lépésének napja. A tradíciók és a család megerősítésének napja. Különösen jó, ha ez a nap péntekre esik.
Ezt a napot a lehető legnagyobb mértékben szánjuk a családunkra, otthonunkra. Annál jobb, minél szélesebb körben vagyunk együtt, az pedig kifejezetten jó, ha ezen a napon ráadásul valamilyen családi ünnepet ülünk. A belső konfliktusokat feltétlenül kerüljük el. Idézzük fel családi emlékeinket, emlékezzünk meg a régi eseményekről, elevenítsük fel mindannyiunk gyermekkorát. Ilyenkor a család erősebb tagjai sok energiával töltik fel a gyengébbeket. Nagyon jó ezen a napon házunk építésével, bővítésével és csinosítgatásával foglalkozni, vagy ezt tervezgetni.
A 10. holdnapon született emberek a tradíciók őrzői, energiaforrások, amelyekből más emberek is részesülhetnek. Ha foglalkoznak önmaguk fejlődésével, akkor rendkívül sok jót tudnak tenni másokkal. Önzetlenek és adakozók, továbbá olyanok, akikhez érdemes tanácsért (is) fordulni. Rossz irányú hatások esetén kapzsivá válhatnak, mert tisztában lévén energiáik értékével, kezdik félteni azokat, pedig ők a kifogyhatatlan forrás, a szökőkút.
 
11. Holdnap – szimbóluma a tüzes kard
Nagyon erős energiák működésének napja. Ezekkel az energiákkal óvatosan kell bánni, ellenkező esetben nemkívánatos hatások léphetnek fel. Ezen a napon ne legyünk teljesen passzívak, de komolyabb dolgokkal inkább ne foglalkozzunk.
Minden ekkor elkezdett dolgot be kell fejeznünk (nem feltétlenül ezen a napon). Ne kockáztassunk semmit ezen a napon, csakis biztos dolgokba vágjunk bele. Ha tisztítókúrába vagy diétába kezdünk, amire egyébként alkalmas ez a nap, akkor azt is mindenképpen végig kell vinni. Kalandokba ne bocsátkozzunk. Ha ezen a napon valamilyen vágóeszköz kiesik a kezünkből, akkor ez annak a jele, hogy nem megfelelő módon bántunk az energiákkal. Böjtölésre, meditációra alkalmas nap.
A 11. holdnapon született emberek között sok a nagy erejű mágus, melynek nem mindegyikük van tudatában. Ha energiáikkal helyesen bánnak, akkor nekik az életben szinte semmi se megvalósíthatatlan.
 
12. Holdnap – szimbóluma a szív
A kozmikus szeretet energiájának napja. Ezen a napon a bölcsesség győzedelmeskedik az ész és az érzések fölött, melynek eredménye a szellem megnyugvása és megerősödése. Az ajándékozás és a kedveskedés napja.
Ezen a napon tegyünk eleget minden kérésnek, amivel hozzánk fordulnak. Ebben az esetben a mi kívánságaink is teljesülni fognak. Akárcsak a 7. holdnapon, ezen a napon az imáink is meghallgattatnak. Ezen a napon lehetőleg ne sírjunk és ne haragudjunk meg senkire. Ha valakivel rossz viszonyban vagyunk, akkor tegyük meg az első lépést a békülés útján. Legyünk óvatosak, mert ezen a napon az emberek egy része igyekszik sajnáltatni magát. Ám a sajnálat azon emberek iránt, akik nem akarnak saját magukon segíteni, egy csapda, ami oda vezet, hogy ezek az emberek kihasználnak és élősködnek rajtunk.
A 12. holdnapon született emberek ritkán rosszak. Tudatosan élnek, spirituálisan folyamatosan fejlődnek, nem ritkán gyógyítókká válnak.
 
13. Holdnap – szimbóluma a kerék
A szellemi alkímia, az ész és az értelem fejlesztésének napja. Ezen a napon az energia különösen intenzíven áramlik a csatornákon, ami többek között segítheti a fiatalodási folyamatokat. A karmánkkal való foglalkozásra legalkalmasabb nap. A 13. holdnapon semmiképpen sem ajánlatos böjtölni, ellenkezőleg: minél többet együnk.
Az elfogyasztott étel válik ugyanis a szellemi átalakulási folyamatok forrásává. Ha van rá lehetőségünk, süssünk kenyeret és péksüteményeket. Ezen a napon lehetőleg legyünk társaságban, folytassunk komolyabb beszélgetéseket, bővítsük ismereteinket. Ha ez nem valósítható meg, akkor valamilyen más ismeretszerző elfoglaltságot keressünk magunknak. Nagyon jó ezen a napon új tanulmányokba kezdeni. Ha visszatekintünk az életünkre, és eszünkbe jutnak a különböző nehézségek és problémák, akkor ezeken ilyenkor hasznos egy kicsit elgondolkodni. Könnyen elképzelhető, hogy éppen az álmaink segítenek ezek megoldásában ezen a napon.
A 13. holdnapon született emberek eredendően képesek kapcsolatot teremteni más világokkal, és függetlenné válni az időtől. Nagyon könnyen sajátítanak el minden új ismeretet. Ha fejlődésükben gátolva vannak, akkor olyan nyüzsgő emberekké válnak, akik nem képesek kiszakadni a mókuskerékből.
 
14. Holdnap – szimbóluma a kürt
A különböző információforrások megnyílásának napja, aminek folyamán megnyílhat az ún. harmadik szem is. Az új dolgok elkezdésének napja.
Ezen a napon figyeljünk oda mindenre, ami kihívást, esetleg provokációt jelent. Ezeket úgy kezeljük, mint számunkra szükséges információforrást. Figyeljünk oda a máskor jelentéktelen apróságokra, mert azok ezen a napon fontos sorsüzeneteket hordozhatnak. Hosszabb ideig tartó, nagyobb horderejű dolgok elkezdésére kiváló nap, mivel amit ilyenkor elkezdünk, azt végigkíséri a teljes megvalósuláshoz szükséges információ. Ez az információ segít az esetleges fennakadások leküzdésében. Nagyon édeset és nagyon keresűt, valamint sok folyadékot ne fogyasszunk. Együnk mandulát, az nagyon hasznos ilyenkor. Egész alakos tükörbe ezen a napon lehetőleg ne nézzünk és mágikus dolgokat se gyakoroljunk. Fizikai munkavégzésre nagyon jó nap, különösen akkor, ha bánatosak és szomorúak vagyunk.
A 14. holdnapon született emberek között sokan vannak, akik kezdettől fogva érzékelhető biztos küldetéssel rendelkeznek. Amennyiben ez megfelelően tudatosul, az egész életüket meghatározza. Mindig várják a kihívásokat, készek a nagy tettekre, és képesek magukkal ragadni másokat is. Jól tudnak alkalmazkodni a különböző élethelyzetekhez. Ha fejlődésükben korlátozva vannak, akkor rafinálttá és mértéktelenné válnak, illetve maszkírozzák magukat. Álmaik mindkét esetben látnokiak.
 
15. Holdnap – szimbóluma a kígyó
Nagyon nehéz nap, sátáni. Ezen a napon mindenféle csábítással, a rossz befolyásának veszélyével kell szembenéznünk, miközben viselkedésünket nehezen tudjuk kézben tartani, és az ösztönök elemi erővel törnek elő.
Legyünk mértékletesek ezen a napon, mivel az uralkodó energiák kontrollálhatatlan helyzetbe vihetnek bennünket. Ügyeljünk arra, hogy feldobott hangulatunk, jókedvünk ne csapjon át erőszakosságba vagy mértéktelen alkoholfogyasztásba. Ne együnk ezen a napon káposztát, fokhagymát és almát, fogyasszunk viszont hüvelyeseket, árpafélét és piros paprikát. Kifejezetten jó ez a nap házasságkötésre, mert az ilyen frigy sohasem fogja nélkülözni a szerelmet. Ha rosszat álmodunk a 15. holdnapon, akkor az azt jelenti, hogy eddig nem volt szerencsénk a szerelemben és a párkapcsolatban, tehát itt a lehetőség, hogy ez a helyzet megváltozzon. Azon két holdnap egyike, amikor képesnek kell lennünk felülkerekedni a nemi gerjedelmen, tehát tartózkodni ajánlott a szexuális élettől.
A 15. holdnapon született embereknek többnyire nagyon nehéz a karmájuk. A természetük olyan mint a kígyó, hajlamosak az embert kísértésbe vinni. Nehezen tudják kontrollálni magukat, s így ők is gyakran kísértésbe esnek. Állandó tisztulásra van szükségük.
 
16. Holdnap – szimbóluma a galamb
Egy nagyon tiszta nap, az igazságosság, a szellemi megtisztulás, valamint az asztrális és a fizikai test harmóniájának napja. Ez a nap kiemelten fontos az életünk kardinális kérdésében történő döntéshozatal szempontjából. Legyünk nyugodtak ezen a napon, viselkedésünk ne legyen kirívó és semmiképpen se kiabáljunk.
A belső komfort, a lelki béke és a mérsékletesség legyen a meghatározó cél számunkra. A gonoszság, az agresszivitás és az irigység nagy visszaesést okoz fejlődésünkben ezen a napon. Az alkotói munka számára ideális nap, mivel az ihlet ilyenkor a legerősebb. Ha ezen a napon véletlenül összepiszkoljuk a ruhánkat, akkor az annak jele, hogy spirituálisan is szennyezettek vagyunk.
A 16. holdnapon született emberek között sok a szabad ember, akik számára – ha nincsenek gátolva a fejlődésben – az idő nem képez semmilyen korlátot. Tudat alatti képességük van a múltbeli események korrekciójára. Magas szellemi szintű, jó lelkű emberek, akik másokat nem ítélnek el. Igen komoly célokat tűzhetnek maguk elé, mert képesek ennek elérésére.
 
17. Holdnap – szimbóluma a szőlőfürt
A női energiák napja, amikor minden ember megtapasztalhatja a belső szabadságot. A párkapcsolatok napja. Ünnepségek rendezésére és házasságkötésre kifejezetten kedvező ez a nap. Minden, amihez kedvet érzünk, megtehetjük, mert ez is hozzájárul a nap jó hangulatához. Nevessünk bátran, ne fogjuk vissza magunkat.
A 17. holdnapon kerüljük a bonyolult dolgokat, a nehéz feladatokat és a megterhelő fizikai munkát. Tartsuk tiszteletben a belső szabadságunkat és ne kötelezzük el magunkat semmilyen módon. Kerüljük a konfliktusokat és ne káromkodjunk. Keressük a kellemes társaságot, beszélgessünk az emberekkel és feltétlenül igyunk bort. Ha tehetjük minél több időt szenteljünk a párkapcsolatunkra, beleértve az intim együttlétet is. Ezen a napon a nő és a férfi egyaránt jó energiákkal töltődik fel, mely energiát a nemi együttléttel a lehető leghasznosabban használnak fel kölcsönösen. Ez hozzájárul a belső szabadság kiteljesedéséhez. Ne feledjük, a fel nem használt energia erőszakossághoz és kontrollálhatatlan cselekedetekhez vezethet.
A 17. holdnapon született emberek között sokan vannak, akik párkapcsolat nélkül szinte életképtelenek. Ezek az emberek egyedül képtelenek megteremteni önmagukban a harmóniát, ehhez mindenképpen szükségük van a párkapcsolati energiákra. Ha ezen energiaforrás nélkül próbálnak boldogulni, akkor szánalmasak, gyengék és sikertelenek lesznek az életben, ám ha ezt felismerik és sikerül jó párkapcsolatot létesíteniük, akkor életük egyszeriben ellenkezőjére változik.
 
18. Holdnap – szimbóluma a tükör
Nagyon jó napnak számít. Ezen a napon az ember képes önmagát felismerni a saját tükrében, látja hol tart a fejlődésben. Megfigyelhetjük mit is mutat nekünk ez a tükör, láthatjuk mennyire éles a kép, nagyított vagy éppen kicsinyített, mennyire torz stb.
Mindaz, ami a 18. holdnapon velünk történik nem más, mint a lényegünk visszatükröződése. Személyiségünket tükrözi az ahogyan reagálunk ezen a napon az eseményekre. Az életünk olyan, ahogyan azt érzékeljük és ahogyan arra reagálunk. Nagyon fontos tehát, hogy mit teszünk, hogyan gondolkodunk ezen a napon. Nemcsak önmagunkkal kell foglalkoznunk, hanem segítenünk kell másoknak is, mert a tükörkép kölcsönös!
A 18. holdnapon nem szabad sokat aludni, célszerű minél kevesebb ételt fogyasztani, illetve a szervezetünk tisztításával foglalkozni. Bőrünk tisztítása, a szauna, a masszázs ilyenkor különösen hasznosnak bizonyul. Húst enni, alkoholt inni és dohányozni ezen a napon kifejezetten ártalmas, a magvak és a növényi olaj fogyasztása viszont ajánlott.
Azok az emberek, akik a 18. holdnapon születtek hamarább eljutnak oda, hogy az életet és a sorsot olyannak fogadják el, amilyen az valójában. Helyes világszemléletük alapján képesek más embereket irányítani, sőt gyógyítani is. Ezeknek az embereknek a tanácsaira mindig érdemes odafigyelni.
 
19. Holdnap – szimbóluma a pók
Az átok és a fekete mágia veszélyeit hordozó nap. Éppen ezért a lélek tisztulásának napja egyben, amikor célszerű végig gondolni tetteinket, megbánva bűneinket, megszabadulva a bennünket fölöslegesen terhelő büszkeségtől.
A spirituális fejlődésükkel foglalkozó emberek ezen a napon lehetőséget kapnak arra, hogy saját gondolataikat megkülönböztessék az idegen gondolatoktól. Gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy más emberek gondolataival egyben azok problémáit is befogadjuk. A 19. napon erősíthetjük az “ő problémája, nem az enyém” elvet.
A lakás, a családi ház energetikája szoros kapcsolatban áll a bentlakókkal, ezért a 19. holdnapon célszerű ezt a környezetet is megtisztítani. Szűk családi körben asztalhoz ülve, gyújtsunk mécsest vagy gyertyát, és békés gondolatainkkal segítsük az idegen energiák távozását. Eközben mi magunk is szabaduljunk meg a bennünk megbúvó haragtól és rossz gondolatoktól. Ezen a napon semmiképpen se káromkodjunk és lehetőleg ne kerüljünk szoros kapcsolatba idegen emberekkel. Ne adjunk és ne vegyünk fel kölcsönt ezen a napon.
A 19. holdnapon született emberek között nagyon sok a tiszta lelkű, akik csupa jót látnak a világban és maguk is hozzájárulnak ehhez. Többnyire egyedülállóak, mivel az emberek többsége nem képes elfogadni az ő életmódjukat. Mindez azért van, mert akik belül nem tiszták, azok a világot is hasonlónak látják.
 
20. Holdnap -  szimbóluma a sas
Nagyon bonyolult nap. A test és a lélek megtisztulását az átváltozás folyamata követi. Ezen a napon felismerhetjük a kozmikus törvényeket, tisztánlátókká válhatunk. Aki az ezt megelőző holdnapok szerint élt, annak a 20. holdnapon tulajdonképpen semmi különösebb teendője nincs. Egyszerűen végezheti a mindennapi ház körüli és a családdal kapcsolatos munkáját.
Ezen a napon ne együnk állati eredetű ételt, ajánlatos böjtöt tartani. Legcélszerűbb otthon, családi körben tartózkodni. A büszkeség, a gőg, a harag és az undor ilyenkor akadályozza a jó irányú átváltozást. Kellő elszántság és energia hiányában ne kezdjünk bele új dolgokba, mert ennek egészen más kimenetele is lehet. Az energetikai módszerekkel végzett gyógyítás eredményében az átváltozás napján nem lehetünk biztosak. Nagyon sok függ ilyenkor a gyógyító személytől, illetve önmagunktól, ezért inkább ne kockáztassunk.
A 20. holdnapon született emberek között sokan vannak, akik felismerték életük lényegét és képesek mindent megtenni a mások javát szolgáló célok érdekében. Ők jól ismerik a kozmikus törvényeket, tisztában vannak küldetésükkel, és képesek türelmesen várni, amíg a nagy cselekedet ideje elérkezik.
 
21. Holdnap – szimbóluma a ló
A mozgás és az energia felvétel napja. Folytatódik a belső átalakulási folyamat, melynek eredményeképpen megváltozhat a fizikai természetünk is. Ezen a napon érdemes foglalkozni a testünkkel.
Ha tehetjük, kezdjük a reggelt egy harmatos fűben megtett kis sétával, lehetőleg mezítláb. Ezzel rengeteg energiát vehetünk fel. A nap folyamán minél többet tartózkodjunk a friss levegőn, ne féljünk a széltől se, hiszen az is energiával tölt fel bennünket. Fürödjünk friss és hideg vízben, mozogjunk minél többet. Mindez nagyon jól segíti a belső átalakulási folyamatokat. A 21. holdnap a mozgás napja, ami helyváltoztatást is jelent. Ez a nap a munkahely-változtatás és egy hosszabb utazás megkezdése szempontjából is a legjobb. A kötelességgel és felelősséggel járó, továbbá a jövő szempontjából nagyon fontos feladatok megkezdésére és végzésére kiváló nap. Nem célszerű végig otthon lenni, menjünk el valahová, töltsük kellemes társaságban a napot.
A 21. holdnapon született emberek között találjuk a legtöbb tiszta lelkű lovagot, az igazság bajnokait.
 
22. Holdnap – szimbóluma a kulcs
A bölcsesség és a titkos tudás elsajátításának napja. Mágikus nap, a szimbólumok különösen intenzív hatásának napja. Jóslásra kiválóan alkalmas. Jósolni lehet mindenféle eszköz, tárgy vagy szimbólum segítségével, amely segít kapcsolatot teremteni a megnyilvánulón túli világgal.
Ehhez nagyon jó módszer a meditáció, de bármilyen általánosan ismert jóslási technika jól működik ezen a napon. A környezetünkben található tárgyak, fali képek, szőnyegek a 22. holdnapon különösen nagy hatással vannak ránk a bennük foglalt szimbólumok révén. Mivel ilyenkor az érzékelési képességünk kiemelkedő, célszerű alaposan megvizsgálni ezeket a tárgyakat.
Amennyiben úgy érezzük, hogy valamely környezeti tárgy rossz hatással van ránk, úgy változtassuk meg, vagy cseréljük le azt. Arra is figyeljünk oda, hogy mit rajzolunk, vagy vetünk papírra. Ismeretlen szimbólumokat, vagy zárt görbéket ne rajzoljunk, mert ezek korlátozó hatást fejthetnek ki. A 22. holdnapon nem szabad böjtölni, mivel az energiát étel formájában vehetjük magunkhoz a legegyszerűbben. Együnk és igyunk tehát, amennyi jól esik!
A 22. holdnapon született emberek között nagy számban fordulnak elő a titkos tudás és a bölcsesség birtoklói, a tradíciók őrzői.
 
23. Holdnap – szimbóluma a krokodil
Nagyon nehéz nap, a vámpírok dőzsölésének napja. A választott utunkban való kételkedés ilyenkor nagyon veszélyes, ezt halasszuk egy másik napra. Legyünk egész nap határozottak és magabiztosak. Ha a bokánk megfájdul vagy oldalt ég, az a vámpír jelenlétére utal.
Ilyenkor határozott gondolattal válasszuk le azt magunkról, mint egy piócát. Az egyike azon két holdnapnak, amikor mindenképpen önmegtartóztatást kell gyakorolnunk a szexualitás terén.
Fogyasszunk tejterméket, de ne együnk sokat. Jó, ha a lakásban, lakóházban energiatisztítást végzünk (gyertyával, füstölővel, szent tárggyal), illetve tisztítókúrába kezdünk ezen a napon. Ne vágassunk hajat, lehetőleg ne erre a napra feküdjünk be operációra, és általában óvjuk magunkat a sérülésektől. A 23. holdnapon igyekezzünk minél többet mozogni, de kerüljük az olyan helyeket, ahol provokációnak, vagy negatív érzelmi behatásoknak vagyunk kitéve. Ezen a napon különösen veszélyes mindenféle bosszú, mert az megerősödve tér vissza hozzánk.
A 23. holdnapon született emberek között sokan vannak, akik meggyőződéssel járják az utat, amelyet választottak (pl. szerzetesek).
 
24. Holdnap – szimbóluma a medve
A régi lerombolásának és az új létrehozásának napja. A férfi szexuális energiák hasznosulásának napja, hasonlóan a 17. holdnaphoz, amely viszont a női szexualitásé. Ezen a napon a nemi együttlét alkalmával a férfiak szexuális energiája közvetlenül alakul át nőivé, a legkedvezőbb energetikai feltételeket megteremtve a fogamzáshoz.
A 24. holdnapon a rendelkezésünkre álló óriási mennyiségű energiát mindenképpen hasznosítani kell.
Ha tehetjük, akkor szánjuk sok időt az intim együttlétre. Ha más megoldás nincs, akkor végezzünk erős fizikai munkát vagy művészi alkotói munkába fektessük energiánkat. Nagy tömegben ezen a napon nem célszerű tartózkodni, mert a szexuális vámpirizmus ilyenkor nagyon aktívan működik. A legyengült emberek ilyenkor inkább otthon pihenjenek. Egészséges emberek esetében a fel nem használt (megrekedt) energia különböző kellemetlenségeket, problémákat okozhat, amit néhány perces fejenállással orvosolhatunk, illetve megelőzhetünk. Nagyon jó a mai nap komoly dolgok elkezdésére, illetve az épülő ház alapjainak lerakására. Igyunk kamillateát, vagy egyszerűen rágcsáljunk egy kis kamillavirágot. A természet energiáival való kapcsolat legjobb módja szabadban lenni, különösen fenyőerdőben, de legalább egy fenyőfa közelében.
A 24. holdnapon született emberek között nagyon sokan vannak, akik igen magas energiaszinttel rendelkeznek. Ezek gyakran úgy gyógyítanak másokat, hogy maguk sem tudnak róla. Az energiáik tudatában lévők többnyire különleges képességű mágusok.
 
25.Holdnap – szimbóluma a teknős
Mágikus nap, akárcsak a 22. holdnap. A bölcsesség és az extraszenzorikus képességek (belső látás, metaérzékelés, telepátia, ...) megnyilvánulásának napja. Ez különösen azoknál valósul meg, akik az ezt megelőző holdnapok szerint éltek és így kellően megtisztultak. Kedvező nap a böjtölésre.
Ezen a napon végezzünk salaktalanítást fizikai, asztrális és mentális szinten egyaránt. Légző gyakorlatokkal, meditációval vagy imával szabaduljunk meg a negatív érzelmektől. Hallgassunk a belső hangra, amely őrangyalunk üzenetét közvetíti számunkra. Figyeljünk minden hozzánk eljutó információra és a különböző jelekre. Ezek sorsformáló jelentőséggel bírhatnak. A 25. holdnapon semmiképpen se siessünk. Ne igyunk sok folyadékot és ne fogyasszunk nehéz ételeket. A nap javasolt eledele a túró. Ha nem muszáj, gyógyszereket se vegyünk ma be.
A 25. holdnapon született emberek között sok bölcs található. Ők már gyermekkorukban nagyon éretten gondolkodnak és mindenről letisztult elképzelésük van.
 
26. Holdnap – szimbóluma a béka
Meglehetősen veszélyes nap. A béka az álbölcsesség szimbóluma, ezért előfordulhat, hogy az önmagunk által elért eredményeket túlértékeljük. Ebből következik, hogy ezen a napon leginkább az öndicsőítés és a büszkeség vétkeivel kell számolnunk.
Ugyanakkor lehetőség nyílik arra, hogy tisztázhassunk bizonyos szituációkat, mert maszkok hullhatnak le.
Ezen a napon nem ajánlatos sokat beszélni, mert ezzel rengeteg energiát vesztünk. Legyünk óvatosak azokkal az emberekkel szemben, akik dicsérnek bennünket, mert ezzel erősítik hamis meggyőződéseinket. Inkább olyan emberekkel legyünk ezen a napon, akik keményen kritizálnak, mert ez segíti önértékelésünket. Legjobb, ha a tanítónk, mesterünk ad tanácsot ilyenkor. Fogat ne húzassunk. A nap ajánlott eledele a krumpli és a hal, nem ajánlott a káposzta és a répa. Ha reggel kimegyünk és valakit teli szatyorral, vödörrel stb. látunk, akkor sok jóra számíthatunk.
A 26. holdnapon sok olyan ember születik, akiknek egész életük nagyon bonyolult és nehéz, mivel folyamatosan a reális önértékelés problémájával küzdenek. Nekik különösen ajánlatos inkább hallgatni, mert a beszéddel sok energiát veszítenek.
 
27. Holdnap – szimbóluma a háromágú szigony
Misztikus nap, a remény, a felfedezés és a titkos tudáshoz való hozzáférés napja. Az ember fő feladata, hogy önmagát megtalálja, hogy ebből másoknak azt adhassa, amire szükségük van.  A belső munka végső eredménye a világ jobbá tétele. Ha energetikailag tiszták vagyunk, akkor ezzel mások megtisztulását segítjük.
A 27. holdnapon jó meditálni, mert ennek eredményeképpen számunkra hasznos új ismeretekhez jutunk. Minden általános információforrást szűrjünk meg, különösen kerüljük a háttérrádiózást és -televíziózást. Ebben az esetben ugyanis az információ kontroll nélkül jut el hozzánk, és marad meg az emlékezetünkben. A szükségtelen információk nemkívánatos hatással vannak ránk. Ezt a napot legjobb családi vagy rokoni körben tölteni. Kemény és intenzív ritmusos zenét ne hallgassunk, válasszunk inkább lágy megnyugtatót, meditációt segítőt. Kerüljük a tűzzel való minden kapcsolatot, a vizes megoldásokat azonban részesítsük előnyben. Minél kevesebbet nézzük magunkat a tükörben.
A 27. holdnapon született emberek között sokan rendelkeznek titkos tudással, de ezt közülük nem mindenki képes hasznosítani. Ez utóbbiak állandó bizonytalanságban élnek, ezért keveset beszélnek. Nem kevesen közülük eredményesen gyakorolják a szómágiát.
 
28. Holdnap - szimbóluma a lótusz
A lélek és a szellemi megvilágosodás alkímiájának napja. Lehetőségünk van megtalálni és felismerni életcélunkat. Ennek legfontosabb eszköze az álom, mellyel tudatosan is dolgozhatunk. Ha álmunkban képesek vagyunk látni a saját kezünket, akkor jó úton vagyunk ahhoz, hogy tudatos résztvevője lehessünk az álombeli eseményeknek.
A 28. holdnapon ne nézzünk erős fényforrásba, védjük a szemünket. Ne szakítsunk le, de még csak ne is ajándékozzunk virágot. Fát ne fűrészeljünk, és legfőképpen ne vágjunk ki. Kiváló nap telek- és ingatlanvásárláshoz, felújítási munkák végzéséhez. Ez a nap kedvező arra, hogy a számunkra terhes, fölösleges kapcsolatokat felszámoljuk. Figyeljünk oda az álmunkra és értelmezzük azt.
A 28. holdnapon születettek között számtalanul vannak, akik a világnak sok-sok jót tesznek, s mindezt születésük óta tudatosan.
 
29. Holdnap - szimbóluma a Hidra
Sátáni nap. A teljes holdhónap minden sötét szellemisége ilyenkor egybegyűlik, hogy aztán az Újhold pillanatában egybepréselődjön. E napon lehet létrehozni a sátánizmus elleni védelmet is. A gonosz elleni küzdelem napja. Amikor a gonosz egy kupacba gyűlik, akkor könnyen megsemmisíthető.
Ezen a napon nagyon figyelmesnek kell lennünk, és követnünk kell a velünk történő eseményeket. Ha ez a nap sikeres, akkor bennünket nem éppen tiszta cselekedeteinkért jutalmaznak.
Ha a 29. holdnap számunkra problémákat, nehézségeket okoz, akkor az jó jelnek számít, annak bizonyítéka, hogy nem vagyunk a sötétség foglyai. Békéljünk meg, és fogadjunk minden büntetést megértéssel, minthogy minden annak eredménye, amit elkövettünk.
A 29. holdnapon minden negatív gondolatot űzzünk el magunkból, és már reggel határozzuk el, hogy a nap folyamán semmilyen rosszra nem gondolunk, semmilyen nyugtalanság, kételkedés és szenvedés hatása alá nem kerülünk. Böjtre is kedvező ez a nap. Semmi komolyabb dologba ne kezdjünk, csakis a legszükségesebbeket végezzük a ma napon. Tisztítsuk meg lakásunkat, gyújtsunk füstölőt a gonosz szellemek elűzésére. Nagyon figyeljünk oda, hogy mit ajánlanak nekünk, a jónak tűnő ajándéknak nem feltétlenül kell örülnünk ezen a napon. Az étkezésnél szintén figyeljünk magunkra, hálával és ne rossz gondolattal vegyük magunkhoz az ételt.
A 29. holdnapon született emberek között sokuknak igen nehéz a karmája. Sötét erőket hordoznak magukkal, ugyanakkor megvan bennük a gonosszal szembeni belső erő. Ezért ezek az emberek úgy viselkednek, mint akik állandó harcban állnak a gonosszal.
 
30. Holdnap – szimbóluma az arany hattyú
Harmonikus nap, amikor a jó és a szeretet uralkodik a Földön. Az elmúlt időszak tapasztalatainak összegzésére és a megbocsájtásra legalkalmasabb nap. Ilyenkor célszerű befejezni mindazt, amit az eltelt holdhónapra terveztünk és elkezdtünk, de új dologba nem kell fogni (még tervezés szintjén sem).
Ha ezen a napon kutyaugatásra leszünk figyelmesek, azt jelenti, hogy valami hibát követtünk el.
A 30. holdnapon óvakodjunk az agressziótól, és a rossz jelektől, szimbólumoktól. Ezen a napon különösen kellemetlenek az égési sérülések. Könnyű ételeket fogyasszunk. Tegyük rendbe környezetünket és magunkat, hogy tisztán, tiszta szívvel nézzünk az elkövetkezendő új holdhónap elébe. A kitakarított lakásban talizmánokat helyezhetünk el. A szerencsepatkót a bejárati ajtó fölé, de belülről tegyük föl. Takarításkor a küszöböt ne tisztítsuk meg, hanem rajzoljunk rá védőcsillagokat. Ha tehetjük, ezen a napon fizessük ki a tartozásainkat.
A 30. holdnapon születni nagyon nagy kitüntetés, nemcsak az adott személyekre nézve, hanem a családjukra is. Olyan emberek, akik megtestesüléseikben már túl vannak egy teljes fejlődési cikluson. Azért születtek le, hogy a szeretetet és a megbocsájtást erősítsék az emberekben. Életükben egyetlen partnert szeretnek, akihez mindvégig hűségesek maradnak. A felsőbb kozmikus szeretet képességével rendelkeznek, kisugározva azt a környezetükben lévő emberekbe. Az embereknek az örömet nyújtják. A 30. holdnapon rossz emberek nem is születhetnek.